Hawaiin szép az élet. Henry Roth csak olyasmivel foglalkozik, amit szeret. Napközben delfineket, fókákat és pingvineket ápol a helyi akváriumban, munka után pedig magányos turistanők fejét csavarja el. Csupán két szigorú szabályhoz ragaszkodik: "soha ne sértsd meg a rozmárt!" és: "helyi nővel ne kezdj, mert a nyakadon marad!". De egyik reggel egy gyorsbüfében meglát egy bájos szőke lányt, aki játékházakat épít a palacsintájából... és ő feladja az elveit. A rozmár jó hangulatára továbbra is ügyel, de udvarolni kezd Lucynak, pedig az idevalósi. És meg is bánja. Lucyval ugyanis nem könnyű. Egy évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, és bármi is történjen vele azóta: egy nap alatt elfelejti. A fejében még mindig tavaly október van, amikor apja születésnapját mentek ünnepelni, és a kocsi elé lépett egy figyelmetlen tehén. Henry azonban nem adja könnyen: minden reggel újra nekiveselkedik, hogy szóba elegyedjen a lánnyal, délre megkedveljék egymást, délután elcsattanjon az első csók, jöhessen az este... és aztán a reggel, amikor minden kezdődik elölről.

A történet amúgy egyszerű, de frappáns ötletét egy első-könyves forgatókönyvíró, George Wing találta ki, eredetileg a szülővárosába, Seattle-be képzelve a cselekményt. A filmben már Hawaii-ba áttett sztori szerint egy fiatal lány (Lucy/Drew Barrymore) emlékezőképessége súlyosan megsérül egy balesetben, és onnantól kezdve csak 24 órában tud emlékezni, ráadásul ez a 24 óra éppen a baleset utáni napot jelenti, vagyis a lány már hosszú idő óta mindig ezt az egyetlen napot éli meg folyton. Ami így, leírva kicsit nehézkesnek hangzik, az a filmben gördülékenyen és többször elég viccesen néz ki, kezdve azzal a vonallal, ami arról szól, hogy Lucy bátyja és papája megpróbálják titkolni előtte, hogy mindig egyazon napnál van leakadva a lány, és így minden nap úgy tesznek, mintha újdonság lenne számukra a nap eseményei. Így jókat szórakozhatunk a Hatodik Érzék poénját előrelátó családtagokon, vagy a (videókaziról megnézett) meccs eredményét már előre megjósoló bátyon. Ezek jó jelenetek, amit meg is kell becsülnünk, mivel a jól ismert Sandler-komikumnak amúgy nem adódik sok kifutása a filmben. Sandler pajtás ezúttal egy állatorvost játszik (Henry), aki Hawaii-on él, és ott tölti a dolgos hétköznapjait, vagyis játszik a fókájával, és gyógyítja a pingvin-haverját. A Hawaii-i környezet azért jó ötlet, mert egyrészt nagyon jól néz a borult, szürke felhőjű, párás égbolt, másrészt pedig a helyi sajátosságok feldobják a történetet, és néha még humorforrásként is szolgálnak.
Henry-t úgy ismerjük meg a film elején, mint egy mindenre elszánt szuper-macsót, aki csakis egyéjszakás kalandokban tud gondolkodni, bár ekkor már sejthető, hogy ebből a helyzetből a másik végletbe megy majd át. A sziget szinte egyetlen éttermében megismerkedik Lucyvel, aki valami miatt az "igazinak" tűnik számára, és miután kiderül, hogy a lány speciális módon éli az életét, Henry még inkább ragaszkodni kezd a meghódításához. Innentől kezdve egy normál szerelmes film alakját kezdi ölteni a film, azzal a különbséggel, hogy itt minden nap újra meg kell ismerniük (és szeretniük) egymást a főhősöknek, miközben úgy tűnik, Lucy részéről nem minden nap működik a "szimpátia első látásra"-effekt. Henry tehát erőlködik, ami elvileg vicces lehetne, de valahogy mégsem az, mivel utólag visszagondolva sokkal kevesebbet nevettünk a film szépen elhelyezett poénjain, mintsem az jogos lenne egy Adam Sandler-filmnél.
A Sandler-filmeknek van néhány, általában jól működő, mindig visszatérő sajátos elemük, ilyen például az infantilis, de nagyon jófej főhős (Billy Madison, Happy, a flúgos golfos, Apafej, Nászok Ásza), a filmenként felbukkanó, baráti szereplők (mint pl. Steve Buscemi, aki most éppen nem, de eddig szinte mindegyik Sandler-filmben szerepelt, vagy Allen Covert, John Turtorro, Peter Dante, nem is szólva az örök barát Rob Schneiderről, aki az állandó "vicces figura" Sandlernél), a mindenféle állatok szerepeltetése, kitüntetett szerepkörben, illetve a nem-intellektuális (vagyis nem Ben Stiller-féle), hanem kölykös és laza humor.